Halottat játszik a színészkedő ló + VIDEÓ!

2017.12.14 17:15

Ez a ló színészi alakításával rendre átveri az embereket, megtéveszti a járókelőket azzal, hogy eljátsza a nagy halált >>>

Legutóbb is az történt, hogy egy vadidegen házaspár értesítette a cseles póni gazdáit, hogy siessenek a hátsó udvar mögöti mezőre, mert ott fekszik holtan a lovuk.
És nem ez volt az első eset, hogy az arra járó idegenek azt hitték, hogy amit látnak az valóban az, aminek látszik. Pedig Pintó nem dobta fel a patáit. A póni csak eljátsza időnként élethűen a nagy halált: mozdulatlanul fekszik a hátán, lábait mereven az ég felé emelve.
 
Pintó gazdája, Kelly nem győzi magyarázni az aggódóknak, hogy a lova egyáltalán nem halt meg, csak tréfál, köszöni szépen, jól van.
 
Száz szónak is egy a vége: a texasi Pintó nagy színész. El is érte, hogy szerepeljen a nyilvánosság előtt, ugyanis Kelly kénytelen volt felvenni videóra lova akcióját, hogy a közösségi médiában megosztva, mindenkit megnyugtasson, aki aggódott, aggodik vagy ezután aggódna Pintó miatt.
 
- Először próbáltam leszoktatni erről a rossz szokásról - meséli Kelly a történteket. -  Elmagyaráztam neki, hogy milyen kellemetlen ez nekem, már a szomszédok is rajtam derülnek...
 
  
 
Ám a szép szó nem használt, így aztán előkerült a kamera. A közösségi médiában olyan nagy sikere lett a színészkedő lónak, hogy külön oldal született számára a facebook-on, mégpedig Pinto Plays Possum címmel, ahol immár folyamatosan nyomon követhetik az érdeklődők, hogy mit művel naponta Pintó. 
 
Látható például, amint a Shetland póni a család kutyáival lófrál, mintha csak közülük való volna. Felmerülhet hát a gyanú, hogy éppen a kutyáktól tanulta hempregőzés közben a furcsa pózt. Aztán valahogy megszerette, és olykor felveszi ezt a feltartott lábakkal, mozdulatlanul háton fekvős pózt és így relaxál egy kicsit. Arról már nem tehet, hogy ami őt kikapcsolja és megnyugtatja, az másokat nyugtalanít...
 
 

Elérhetőség

LAPU Lap- és Könyvkiadó Bt.

LAPU Bt.
8000 Székesfehérvár
Palotai út 122.

Telefon: +36 30 939 6632

Keresés

© 2013 Minden jog fenntartva.

LAPU Lap- és Könyvkiadó Bt.