Tóbiás kalandjai és más hihetetlen történetek

Humoros írások című oldalunk terjedelmesebb, de hasonlóan nevettető írásokat tartalmaz. Olvashatod például Tóbiás kalandjait, melyekben a kissrác és családja lehetetlen és fordulatos esetek sorát éli át. Látogass az oldalra, éld át te is a Bodza utca lakóinak újabb és újabb történeteit. S persze más humoros írások is várnak...

A hóember
Tóbiásnak rossz napja volt. Valami volt a levegőben. A nagymama macskája szokta így megérezni az időjárás változását: ha hideg front közeledett, felült a kályhára, melegfront közeledtével pedig a hűtőszekrény körül ólálkodott. Apa szerint ez nem tudományos dolog, a macska valószínűleg csak a kaja miatt kívánkozik a hűtőbe. A tények azonban a nagyi mellett szólnak: újabban ugyanis tucatnyi okleveles meteorológus szeretné megvásárolni Mircit. A nagymama azonban vonakodik megválni a macskától, pedig legutóbb már egymillió forintot ígért érte az egyik kereskedelmi televíziónál dolgozó időjós. A mami azonban úgy döntött: megvárja az Országos Meteorológiai Intézet ajánlatát...
Tóbiásnak tehát rossz napja volt. Valamit érzett a levegőben, de nem kívánkozott se a kályha tetejére, se a hűtőszekrénybe. Ugyanakkor az íróasztalnál se szívesen ült, ám szerda délután háromkor nem tehetett mást. Szobája legmélyén, a leckéje fölé görnyedve, mélyen elábrándozott. Új szerelmére gondolt, akit ma délelőtt kilenc óra előtt hat perccel zárt a szívébe az iskola folyosóján. Ábrándos hangulatából még az sem tudta kizökkenteni, hogy éppen a matek könyv hevert előtte. Nem is csoda, hiszen nem látta a lapokat, tekintete elhomályosult: először pipacsos mezőt, majd a kék tenger szelíd hullámain csillogó aranyhidat álmodott a számtan és geometria feladatok sivár mezejének lapjai fölött.
Hosszú órák teltek így el, s közben sokasodtak szeme előtt a látomások: hóval borított tájat látott, s a zúzmarás fenyőligetből csilingelve futott ki a rénszarvasokkal húzott szán, rajta az a gyönyörű lány az iskola folyosójáról és egy fiú, aki nem más, mit ő maga...
- Tóbiás! - hangzott az irtózatos üvöltés, amely felborította a szánt és szerelmes hősünk az ijedtségtől falfehér ábrázattal bámult a robbanászerűen kitáruló ajtóra. - Itt a hóapó! - üvöltött tovább a mélyen szántó repedt hang. A nagyapa volt, és szokásához híven vidáman és ellenállhatatlanul csapott le kedvenc unokájára:
- Esik a hó! Gyere gyorsan, megvár a matek!
Tóbiás lassan visszazökkent a valóságba, s amikor felfogta, hogy mit is mond az öreg, egy csapásra megváltozott a hangulata. Tehát a hó! Ezt érezte ő. Ez volt a titokzatoson lopakodó esemény. Az idei első hóesés. Felpattant, mintha körzőt szúrtak volna a fenekébe, az ablakhoz vágtatott és elállt a lélegzete: tíz centis hólepel takarta az utcát, a szemközti háztetők és a fák ágai is fehérbe öltöztek. A látvány egy pillanatra felidézte a matek könyv fölötti szendergő ábrándozás utolsó képsorait, ám a rénszarvas-szánt és a délelőtti lány arcvonásait is gyorsan elhomályosította a feledés.
- Halihóóó! - üvöltött Tóbiás és kiviharzott az udvarra.
Akkor látta csak, hogy a vénségére is gyermeki lelkületű nagyapa fizikai fáradtságot nem ismerve, már méteres hólabdákat görgetett egymás mellé, hogy meglepje kedvenc fiú unokáját.
- Remekül tapad a hó, gyere segíts gurítani! - hívta Tóbiást, és korát meghazudtoló fürgeséggel cikázott az udvaron. - Egész hóember család lesz ezekből, ha szépen összerakjuk!
Tóbiásra is hamar átragadt a nagyapa elszántsága és küzdeni tudása, így aztán gyorsan egymásra illesztették a hatalmas hólabdákat egy kis utólagos szobrászkodással máris jöhetett a csinosítgatás és a felöltöztetés, a sárgarépa, a rossz fazék és egyebek.
Nagyot szusszantak a jól végzett munka végén és elégedetten szemlélték a három délceg hóembert. Ubul, a négylábú barát,  a család hűséges bokszer kutyája is melléjük állt és magára erőltetett érdeklődéssel nézte, Tóbiásék művét. Annyira szívébe zárta és falka tagnak fogadta a frissen ideköltözött hóembereket, hogy máris megvédte egyiküket Bagira támadásától. A fekete házimacska ugyanis dorombolva-forgolódva dörgölőzött a legnagyobb hóemberhez, megrongálva annak szép új fehér ruháját. Ubul egyetlen ugrással ott termett és a diófára üldözte a hízelgő kandúrt, aztán máris sietett vissza, hiszen Tóbiás hangját hallotta:
- Anya, ezt fel kell venni, hozd a videót!
Jött is anya, s megcélozta a kamerával a hóembereket.
- Álljatok oda melléjük! – mondta aztán idegesen körülnézett. – Emőke hol van? Nem volt veletek?
- Nem tudom, hol lehet, az elején még együtt görgettük a havat – mondta nagyapa némi aggodalommal a hangjában.
Anya berohant és a padlástól a pincéig átkutatta az egész házat, de Emőkét sehol sem találta. Az udvart és hátul a kertet is bejárták, de a keresés eredménytelen volt.
- Pedig itt kell lennie, hiszen a kapu zárva, nem mehetett sehova! - siránkozott anya tehetetlenségében.
Közben Ubul már tizenharmadszor volt kénytelen ugyanazt az akciót végrehajtani a Bagira nevezetű szemtelenül fekete házi kandúr ellen, aki csak nem hagyta békén a legszebbik hóembert. Ettől vagy mástól, de úgy tűnt, hogy Ubul is megháborodott: ugatni kezdte a hóembert és vadul kaparta annak oldalát.
Tóbiás ellökte a kutyát és már majdnem adott neki egy hatalmas frászt, amikor csoda történt. A hóember lépett egyet előre és megszólalt:
- Nagyon finom ez a sájgajépa! - mondta és megállt. És megállt persze mindekinek a szívverése is. Tóbiásnak ugyan gyanús volt a hóember különös akcentusa, de lába földbe gyökerezett, agya leblokkolt és üveges tekintettel bámulta a hóembert. Nagyapa összeroskadva, egy marék hóval dörzsölgette a homlokát, hogy ne ájuljon el. Anyának erre már nem volt ideje, mert ő azon nyomban eszméletét vesztve zuhant a másik hóember söprű karjaiba. Ám ekkor véletlenül benyomta a kamera felvevőgomját és ezzel akaratán és tudatán kívül bevonult a filmművészet nagyjai közé, hiszen eszméletlen állapotban még soha senki nem forgatott ennél izgalmasabb dokumentum filmet. Még azt a produkciót is megelőzte, amelyik egy földön kívüli házaspár esküvőjét kapta lencsevégre Grönland partjainál. Az Oscar-díjat csak azért nem nyerte el, mert késve nevezték a neves hollywoodi fesztiválra.
Később tehát videóról újra és újra átélhették a horrorfilmekbe illő jelenetet, hiszen a kamera rögzítette, amint a hóember lassan előre lépked, hangosan csámcsog és közben lefeslik hó ruhája és apránként átalakul, egy óvodás kislánnyá változik, aki éppen megkedvelte az addig teljes szívvel utált sárgarépát...
Kiderült tehát, hogy Emőkét valahogy belegöngyölték a méretes hógolyóba és beépítették a legtermetesebb hóember belsejébe. Később a hóember orrának szánt sárgarépa éppen a szájába került, így aztán unalmában megkóstolta, s láss csodát: ízlett neki.
A megrázkódtatások után néhány hónappal Tóbiás emlékei kezdtek kitisztulni és visszagondolva bizony rémlett neki, hogy az egyik hóembernek valóban állandóan eltűnt az orra, s ezt ő serényen pótolta...Tóbiás kalandjai
BALOG LÁSZLÓ