Szívküldi

2013.11.10 12:23

Tóbiásnak rossz napja volt. Valami volt a levegőben.
A nagymama macskája szokta így megérezni az időjárás változását: ha hideg front közeledett, felült a kályhára, meleg front közeledtével pedig a hűtőszekrény körül ólálkodott. Apa szerint ez nem tudományos dolog, a macska valószínűleg csak a kaja miatt kívánkozik a hűtőbe. A tények azonban a nagyi mellett szólnak: újabban ugyanis tucatnyi okleveles meteorológus szeretné megvásárolni Mircit. A nagymama azonban vonakodik megválni a macskától, pedig legutóbb már egymillió forintot ígért érte az egyik kereskedelmi televíziónál dolgozó időjós. A mami azonban úgy döntött: megvárja az Országos Meteorológiai Intézet ajánlatát...
Tóbiásnak tehát rossz napja volt. Valamit érzett a levegőben, de nem kívánkozott se a kályha tetejére, se a hűtőszekrénybe. Ugyanakkor az íróasztalnál se szívesen ült, ám szerda délután háromkor nem tehetett mást.
Szobája legmélyén, a leckéje fölé görnyedve, mélyen elábrándozott. Új szerelmére gondolt, akit ma délelőtt kilenc óra előtt hat perccel zárt a szívébe az iskola folyosóján. Copfos volt és pisze… Ábrándos hangulatából még az sem tudta kizökkenteni, hogy éppen a matek könyv hevert előtte. Nem is csoda, hiszen nem látta a lapokat, tekintete elhomályosult: először pipacsos mezőt, majd a kék tenger szelíd hullámain csillogó aranyhidat álmodott a számtan és geometria feladatok sivár mezejének lapjai fölött.
Hosszú órák teltek így el, s közben sokasodtak szeme előtt a látomások: pálmafákkal szegélyezett tengerparti öblöt látott, amelynek kikötőjéből éppen egy elegáns vitorlás hajó futott ki a nyílt tenger felé. Lágyan szelte a csillogón fodrozódó kék hullámokat, fedélzetén kibontott hajjal az a gyönyörű lány az iskola folyosójáról és egy fiú, aki nem más, mit ő maga...
- Tóbiás! - hangzott a kiáltás, amely hatalmas viharként söpört végig a szobán, s átszelve Tóbiás agyát, viharossá változatta az ábrándok tengerét és messzire sodorta a vágyak csodálatos vitorlás hajóját. - Tóbiás! Gyere gyorsan, téged keresnek telefonon!
Anya hangja zökkentette vissza a szerda délután szánalmasan egyhangú és reménytelenül unalmas valóságába.
Kivánszorgott a telefonhoz és egykedvűen szólt a kagylóba:
– Halló! Tóbiás vagyok...
– A hetedik z-ből, ugye? - turbékolta a hang, amellyel talán csak Hamupipőke, Csipkerózsika és Hófehérke feltételezhetően csodálatos hangjának mesebeli remix változata vehetné fel a versenyt, de nem sok eséllyel…
– Igeeen – dadogta majd zsibbadó nyelve felmondta a szolgálatot.
– Tudod, én csak most, ezen a héten kerültem ebbe a suliba, ahová te is jársz…
– Vettem észre – motyogta Tóbiás halkan.
– Tessék? – búgta a bájos hangocska.
– Semmi… Semmi… Csak azt hiszem láttalak ma délelőtt a folyosón – magyarázta folyékonyan Tóbiás és maga is meglepődött, hogy milyen hamar feloldódott, s csak akkor csuklott egy nagyot, amikor fenékkel a földre huppant…
Emőke volt a tettes, aki azon elkeseredéséből származó dühében, hogy őt soha senki nem hívja telefonon, becsalta Ubult, a megtermett bokszert a házba és Csibész! felkiáltással a szájába adta az előszoba keskeny szőnyegének csücskét. Az alapos kutyakiképzésen átesett és minden tekintetben jeles eredménnyel végzett Ubul hatalmas erővel rántotta meg a szőnyeget és mire a telefonnál a szőnyegen ácsorgó Tóbiás földet ért, ő már az udvar közepén vontatta ellenállhatatlan lendülettel zsákmányát.
Ubul nem láthatta a földön ülő Tóbiás riadt ábrázatát, aki csak a nagy szerencsének köszönhetően nem nyelte le a telefonkagylót. Tóbiás viszont azt nem láthatta, ahogyan Ubul rohangál a kertben, fogai közt a sötétzöld szőnyeggel, s nyomában anyával, aki igyekezett menteni a menthetőt, azaz a mindössze két napja vásárolt, méregdrága szőnyeget, amelynek árát a körömlakkot mellőzve, spórolta össze három év alatt.
Emőke ártatlan tekintettel ácsorgott az előszoba ajtajában, ahonnan jól láthatta anya kerti kommandós akcióját és Tóbiás tragédiáját egyaránt. Mindkét látvány elégedett kárörömmel töltötte el. Anya végül megszerezte a szőnyeget, ám dicső jövőt már nem jósolva neki, sopánkodva bevágta a garázsba.
Tóbiás a padlón ült és egészen jól kivehető volt, hogy egyáltalán nincs magánál. Fogalma sem volt, hogy hol van és mi történt vele.
– Halló! Halló…! – mondogatta egyfolytában és egyre halkabban, el-elcsukló hangon.
– Ki volt az, kisfiam? – kérdezte anya, részvéttel szemlélve nagyobbik gyermeke teljes magába zuhanását.
– Nem is tudom… Talán Csipkerózsika… vagy Hamupipőke – motyogta Tóbiás és a tizenhetedik sikertelen feltápászkodási kísérlet után feladta. Ülő helyzetében körülnézett és lassan kezdett összeállni a kép. Először is Emőke sunyi, láthatóan hamis részvétpillantásai keltették életre benne az emlékeket és a szörnyű gyanút.
– Ezt nagyon megbánod, te kis vakarcs! – üvöltötte immár a percekkel ezelőtti Tóbiásra emlékeztető vérmérséklettel. És valószínű igyekezett is volna tettekkel igazolni kijelentésének komolyságát, ha nem tévedt volna szeme a telefonzsinór végére, amely szemmel láthatóan kicsúszott a csatlakozóból.
Visszadugta és ezzel ismét életet lehelt a távközlés eme elavult eszközébe.
– Biztosan azt hiszi, hogy letettem! – morfondírozott. – És nem tudom a számát. De hát honnan is tudnám…!
Ezt a rövidke percet használta ki Emőke és nyomtalanul felszívódott. Csak este került elő az éléskamra legmélyéről, amikor már apa is itthon volt és végleg elvonultak a bátyja felől fenyegető viharfelhők.
Tóbiás feltápászkodott és éppen csak leporolta magát, amikor megcsörrent a telefon. Azonnal felkapta a kagylót:
– Miért tetted le? Talán nem akarsz új barátokat? – kérdezte a pisze copfos azon a búgócsiga hangján.
– Dehogyis! – tiltakozott hevesen Tóbiás. – Csak az idióta húgom szórakozott…
– Van egy húgocskád?
– Van, de szóra se érdemes!
– Micsoda?! Hogy mondhatsz ilyet! Nekem is van egy bátyám és nem szeretném, ha így beszélne rólam…
– Te egészen más vagy! – szabadkozott Tóbiás, aztán igyekezett menteni a menthetőt:
– Különben nem úgy gondoltam – nyögte ki, közben pedig villámló tekintettel és feléledt bosszúvággyal kereste szemével Emőkét, de mivel sehol sem látta, nyugtázhatta, hogy nem hallja őt a hugi, ezért még vicsorogva rátett egy lapáttal:
– Imádom a kiscsajt, nyugodt lehetsz!
– Akkor jó – búgta a csiga. – Különben sem ezért hívtalak. És bocs, de még be sem mutatkoztam. Violának hívnak.
– A kedvenc virágom! – lelkendezett túlcsordulva a fiú. – Én Tóbiás vagyok.
– Tudom.
– Honnan?
– Az előbb mondtad, Mikor felvetted, bemutatkoztál. De már előtte is tudtam, mondta az egyik osztálytársam, az első új barátnőm. És még azt is említette, hogy tanulsz zenélni és egész jó muzsikuspalánta vagy…
Tóbiás ereiben megfagyott a vér. Valakivel végzetesen összekeverték! Ő és a zene! Az igaz, hogy egyszer másfél óra alatt két főzőkanállal szétverte a nagyapa régi kofferjét, de ezzel , illetve az ezt követő atyai elfenekeléssel zenészi karrierje egyszer és minden korra le is zárult. Más hangszerekről még ennyi tapasztalata sem lévén, mi tagadás elbizonytalanodva motyogott a telefonba:
– Hát igen, palántának még elmegyek…
– Ne szerénykedj! Ha van kedved, csatlakozhatsz az alakuló zenekarunkhoz. A másik suliban elég jól sikerült összehoznom, szerintem itt sem reménytelen…
Főleg akkor, ha én is ott vagyok, gondolta Tóbiás és már-már gúnyosan elvigyorogta magát, amikor megjelent előtte a copfos bájosan pisze ábrázata.
– Ott leszek, ahol akarod és amikor mondod! – vágta ki számára is meglepő magabiztossággal.
Egyelőre ennyiben maradtak, s ez nem kevés, ahhoz képest, hogy Tóbiás az életében eddig létező összes énekórát átaludta, a kottáról még a múlt héten is állította, hogy hibásan megvonalazott füzet, hogy a zeneelmélet és gyakorlat területén tapasztalható egyéb tájékozatlanságait ne is soroljuk…
De a remény hal meg utoljára! Főleg most, amikor ilyen óriási a tét! Egy turbékoló, copfosan pisze csodababa kegyeiért semmiség az a kis áldozat a zenetanulás terén. Hiszen emhogy egy csillagot, de az egész eget lehozná mindenestől Viola egyetlen szavára, ha azon múlna, hogy vele lóghat néhány órát hetente. Ehhez képest pusztán hangszertudását kell némileg fejleszteni, pontosabban szólva: kimozdítania a nulláról.
Lelki szemei előtt máris húros, ütős és billentyűs hangszerek egész ármádiája sorakozott kis szobájában, amely virág illatot árasztott, mindenütt virágok, csupa viola… s ő átszellemülten, lobogó fehér hajjal ült egyik hangszertől a másikhoz és játszott, játszott, játszott…
Már éppen az utolsó akkordoknál tartott, amikor anya ráncigálta ki a kezéből a telefont:
– Tedd már le, ha nem beszélsz, fontos hívást várunk apáddal!
Tóbiás körülnézett. Odakint besötétedett, Emőke már a zsiráfos hálóingében húzott a szobájába, apa a fürdőszobában motoszkált. Az ő görcsbe rándult kezében pedig már ki tudja mióta csak szaggatottan sípoló hangot nyomott ki magából a telefon…
Letette a kagylót és a szobájába poroszkált. Úgy mozgott, mint egy alvajáró. Fél füllel még hallotta, amint anya halkan megkérdezi apát:
– Nem tudom, mi lehet ezzel a gyerekkel. Ha holnapig nem javul, talán orvost kellene hívni hozzá. Mit gondolsz? Te láttám már ilyet?
– Láttam.
– Mikor?
– Kölyök koromban.
– Ki volt ilyen.
– Én.
– És mi volt veled?
– Szerelmes voltam…
Hülyeség, gondolta Tóbiás, ez biztosan nem szerelem. Csak egy kicsit koncentrál a pisze libára és kész. Talán a kelleténél egy kicsivel erősebben, de akkor is! Ez még nem komoly…
Később azon vette észre magát, hogy már pizsamában fekszik az ágyon. Szájában érezte a fogkrém ízét, megszagolta a hónalját és döbbenten állapította meg, hogy tusfürdővel lezuhanyozott. S mindebből semmire sem emlékezett. Eszébe ötlöttek apa szavai, de aztán elhessegette a gondolatot:
– Az lehetetlen! Ő, Tóbiás, a Bodza utca popsztárja, nem lehet szerelmes…
Aztán a fal felé fordult, nagyot ásított és pihe bajsza alatt félálomban mormolta:
– Legalábbis még nem…

Tóbiás reggel frissen, üdén és jókedvűen állt rajthoz a fürdőszoba elfoglalásáért vívott szokásos családi versenyben. Az sem bántotta, hogy ezúttal még Emőke is megelőzte. Sőt, amikor végzett és kilépett a hugi az ajtón, Tóbiás odasietett hozzá és hatalmas cuppanós puszit nyomott a megszeppent kislány orcájára.
Emőke értetlenül, rogyadozó térdekkel és gyanakvóan hátrafelé pislogva oldalgott a szobájába. A tegnapi incidens után bátyja bosszújára számított, így aztán végképp érthetetlen és különös volt számára ez a Tóbiás részéről eddig soha nem tapasztalt túlcsorduló testvéri szeretet. Később higgadtan és alaposan elemezve a helyzetet, megállapította:
– Most már biztos, hogy szerelmes!
Azt ugyan nem tudta, hogy ez pontosan mit jelent, de mivel apáék tegnap esti beszélgetését véletlenül ő is hallotta, megesküdött volna rá, hogy bátyjához hamarosan orvost kell hívni...
Tóbiás még Ubult is pofán cuppantotta, aki mindezt örömteli farok csóválással díjazta, hiszen roppant jólelkű kutya lévén, utólag átlátva a helyzetet, az egész éjszakát emésztő bűntudatban, álmatlanul töltötte.
Apa korán elhúzott a melóba, és a szokásos puszi helyett ezúttal egy eddig soha nem alkalmazott férfias kézszorítással, huncut kacsintással és bíztató vállveregetéssel köszönt el gyermekétől.
Emőke egyfolytában körülötte forgolódott, állandóan a lába alatt volt, s folyamatosan csücsörítve puszikát kínált és mikor lehajolt hozzá, megsimogatta Tóbiás fejét és a fülébe súgta:
- Szegény Tóbiás! Nem félj, szurit biztosan nem kapsz...
Anya a sietős készülődés közben egyre csak szánakozó pillantásokkal követte fia mozgását. Majd mikor indulnia kellett, odalépett Tóbiáshoz, mélyen fia szemébe nézett, aztán hatalmas és tartós zokogásba tört ki, mely még akkor is behallatszott, amikor Emőkével már az utca végén járt.

Tóbiás nem tudta mire vélni a dolgot, úgy érezte, ma reggelre váratlanul meghülyült az egész család.
– Lehet, hogy orvosra lesz szükségük! Még szerencse, hogy itt vagyok én, majd gondoskodom róluk! – gondolta és felvette Emőke kedvenc babáját a földről, bevitte a kislány szobájába és az ágyra tette, hogy ott fogadhassa délután az oviból hazaérkező hugicáját.
Aztán a hátára vette a táskát és fütyürészve elindult az iskolába.
BALOG LÁSZLÓ

Elérhetőség

LAPU Lap- és Könyvkiadó Bt.

lapu.bt@chello.hu

LAPU Bt.
8000 Székesfehérvár
Palotai út 122.

Mobil: 06-30-9396-632
Telefon és fax: 06-22-345-522

Keresés

© 2013 Minden jog fenntartva.

LAPU Lap- és Könyvkiadó Bt.