A hóember

2013.12.15 18:37

Csütörtökön nagydolgozat – ez állt Tóbiás naptárának szerdai rovatában. És most éppen szerda volt. Az a szerda, amikor készülni kéne a nagydogára föciből. Az asztalhoz vonszolta a táskáját, kiemelte belőle a földrajz című tankönyvet, fellapozta és elkeseredett. Arra gondolt, mennyivel könnyebb dolga volt Kolumbusznak, hiszen csak egy új kontinenst kellett felfedeznie, neki pedig másnapra Amerika összes domborzatát és éghajlati változatosságát be kellene magolnia. Most szívesen cserélt volna a genovai hajóssal, Amerika és a tojás felfedezőjével. Állna a Santa Maria fedélzetén, nézné távcsövével a messzeséget és várná, hogy megjelenik a szárazföld, aztán jöhet az elismerés, az ünneplés, a temérdek arany… Ehelyett ezt a húsz oldalt kellene bevágni a könyvből, az egyenlítőtől a sarkvidékig terjedően! A helyzet tehát kínos és sürgető volt, éppen ezért is nehezen érthető, hogy izgalom helyett inkább mérhetetlen fásultság kerítette hatalmába és szempillája lassan ereszkedni kezdett…
Hosszú órák teltek így el, s közben sokasodtak szeme előtt a látomások. Utóbb hóval borított tájat látott, s a zúzmarás fenyőligetből csilingelve futott ki a rénszarvasokkal húzott szán, rajta a földrajz tanár magyarázott valami tundráról meg sztyeppéről. Aztán Kolumbusz úszott be a képbe, nagy vitorlás hajójával, integetett és kiabált valamit: mintha azt mondogatta volna: ez a földrajz dolgozat hatalmas bukta lesz, kisöreg! És nagyon igaza lehetett, mert ezt még spanyolul is megértette a magyar kisöreg…
- Tóbiás! - hangzott az irtózatos üvöltés, amely akkora szelet fújt Kolumbusz hajójának vitorláiba, hogy azonnal elsodorta azt a kapitányával együtt. Magára maradt iskolás hűsünk ijedtébe belemarkolt az előtte heverő tankönyvbe, s falfehér ábrázattal bámult a viharosan kitáruló ajtóra.
- Itt a hóapó! - üvöltött tovább a mélyen szántó repedt hang. A nagyapa volt, és szokásához híven vidáman és ellenállhatatlanul csapott le kedvenc unokájára:
- Esik a hó! Gyere gyorsan, megvár a matek!
Tóbiás lassan visszazökkent a valóságba, s amikor felfogta, hogy mit is mond az öreg, egy csapásra megváltozott a hangulata. Tehát a hó! Ezt érezte ő. Ez volt a titokzatoson lopakodó esemény. Az idei első hóesés. Felpattant, mintha körzőt szúrtak volna a fenekébe, az ablakhoz vágtatott és elállt a lélegzete: tíz centis hólepel takarta az utcát, a szemközti háztetők és a fák ágai is fehérbe öltöztek. A látvány egy pillanatra felidézte a matek könyv fölötti szendergő ábrándozás utolsó képsorait, ám a rénszarvas-szánt és a délelőtti lány arcvonásait is gyorsan elhomályosította a feledés.
- Halihóóó! - üvöltött Tóbiás és kiviharzott az udvarra.
Akkor látta csak, hogy a vénségére is gyermeki lelkületű nagyapa fizikai fáradtságot nem ismerve, már méteres hólabdákat görgetett egymás mellé, hogy meglepje kedvenc fiú unokáját.
– Remekül tapad a hó, gyere segíts gurítani! - hívta Tóbiást, és korát meghazudtoló fürgeséggel cikázott az udvaron. - Egész hóember család lesz ezekből, ha szépen összerakjuk!
Tóbiásra is hamar átragadt a nagyapa elszántsága és küzdeni tudása, így aztán gyorsan egymásra illesztették a hatalmas hólabdákat egy kis utólagos szobrászkodással máris jöhetett a csinosítgatás és a felöltöztetés, a sárgarépa, a rossz fazék és egyebek.
Nagyot szusszantak a jól végzett munka végén és elégedetten szemlélték a három délceg hóembert. Ubul, a négylábú barát,  a család hűséges bokszer kutyája is melléjük állt és magára erőltetett érdeklődéssel nézte, Tóbiásék művét. Annyira szívébe zárta és falka tagnak fogadta a frissen ideköltözött hóembereket, hogy máris megvédte egyiküket Bagira támadásától. A fekete házimacska ugyanis dorombolva-forgolódva dörgölőzött a legnagyobb hóemberhez, megrongálva annak szép új fehér ruháját. Ubul egyetlen ugrással ott termett és a diófára üldözte a hízelgő kandúrt, aztán máris sietett vissza, hiszen Tóbiás hangját hallotta:
– Anya, ezt fel kell venni, hozd a videót!
Jött is anya, s megcélozta a kamerával a hóembereket.
– Álljatok oda melléjük! – mondta aztán idegesen körülnézett. – Emőke hol van? Nem volt veletek?
– Nem tudom, hol lehet, az elején még együtt görgettük a havat – mondta nagyapa némi aggodalommal a hangjában.
Anya berohant és a padlástól a pincéig átkutatta az egész házat, de Emőkét sehol sem találta. Az udvart és hátul a kertet is bejárták, de a keresés eredménytelen volt.
- Pedig itt kell lennie, hiszen a kapu zárva, nem mehetett sehova! - siránkozott anya tehetetlenségében.
Közben Ubul már tizenharmadszor volt kénytelen ugyanazt az akciót végrehajtani a Bagira nevezetű szemtelenül fekete házi kandúr ellen, aki csak nem hagyta békén a legszebbik hóembert. Ettől vagy mástól, de úgy tűnt, hogy Ubul is megháborodott: ugatni kezdte a hóembert és vadul kaparta annak oldalát.
Tóbiás ellökte a kutyát és már majdnem adott neki egy hatalmas frászt, amikor csoda történt. A hóember lépett egyet előre és megszólalt:
- Nagyon finom ez a sájgajépa! - mondta és megállt. És megállt persze mindekinek a szívverése is. Tóbiásnak ugyan gyanús volt a hóember különös akcentusa, de lába földbe gyökerezett, agya leblokkolt és üveges tekintettel bámulta a hóembert. Nagyapa összeroskadva, egy marék hóval dörzsölgette a homlokát, hogy ne ájuljon el. Anyának erre már nem volt ideje, mert ő azon nyomban eszméletét vesztve zuhant a másik hóember söprű karjaiba. Ám ekkor véletlenül benyomta a kamera felvevőgomját és ezzel akaratán és tudatán kívül bevonult a filmművészet nagyjai közé, hiszen eszméletlen állapotban még soha senki nem forgatott ennél izgalmasabb dokumentum filmet. Még azt a produkciót is megelőzte, amelyik egy földön kívüli házaspár esküvőjét kapta lencsevégre Grönland partjainál. Az Oscar-díjat csak azért nem nyerte el, mert késve nevezték a neves hollywoodi fesztiválra.
Később tehát videóról újra és újra átélhették a horrorfilmekbe illő jelenetet, hiszen a kamera rögzítette, amint a hóember lassan előre lépked, hangosan csámcsog és közben lefeslik hó ruhája és apránként átalakul, egy óvodás kislánnyá változik, aki éppen megkedvelte az addig teljes szívvel utált sárgarépát...
Kiderült tehát, hogy Emőkét valahogy belegöngyölték a méretes hógolyóba és beépítették a legtermetesebb hóember belsejébe. Később a hóember orrának szánt sárgarépa éppen a szájába került, így aztán unalmában megkóstolta, s láss csodát: ízlett neki.
A megrázkódtatások után néhány hónappal Tóbiás emlékei kezdtek kitisztulni és visszagondolva bizony rémlett neki, hogy az egyik hóembernek valóban állandóan eltűnt az orra, s ezt ő serényen pótolta...
BALOG LÁSZLÓ

Elérhetőség

LAPU Lap- és Könyvkiadó Bt.

lapu.bt@chello.hu

LAPU Bt.
8000 Székesfehérvár
Palotai út 122.

Mobil: 06-30-9396-632
Telefon és fax: 06-22-345-522

Keresés

© 2013 Minden jog fenntartva.

LAPU Lap- és Könyvkiadó Bt.