A nyerő nyúl

2014.01.21 11:57

Húsvétkor teljesült Tóbiás nagy álma: kapott egy igazi nyulat. S ezzel egy csapásra megváltozott az élete. Ráadásul nemcsak neki, hanem az egész családnak. Ez az esemény ugyanis sorsfordítónak bizonyult.
Tóbiás természetesen a nyúl hosszú távú megtartását tervezte. Az aprócska tapsifüles családtaggá fogadásával kapcsolatban azonban nem dönthetett egyedül.
Kezdetben csupán apa fejtette ki aggodalmát, de bizonytalan érvei nem nagy hatással voltak a nappaliban megrendezett családi tanácsra. Mivel anya is kilencéves fia mellé állt, s a nyolchónapos Emőke is lelkesen kúszott a nagy fülű ugribugri szőrmók nyomában, apa egyedül Ubulban bízhatott. A bokszer fajtájú kutya, a család négylábú kedvence szavazati joggal ugyan nem rendelkezett, bizonyos esetekben azonban akár sorsdöntővé is válhatott álláspontja. Tartós ellenállása ugyanis roppant mértékben megnehezíthette volna egy újabb falkatag családba illesztését.
Ubul nyúllal szemben tanúsított kezdeti ellenséges viselkedése apa számára bizakodásra adott okot. A reménysugár azonban néhány óra alatt teljesen elhalványodott. Egy idő után már nemcsak barátságos szimatolással és érdeklődő farkcsóválással jelezte jóindulatát a kutya, de egyenesen védelmébe is vette a tapsifülest: mellé ült és távol tartotta tőle az általa rosszindulatúnak tartott Bagira nevezetű koromfekete macskát.

Apa reálisan felmérte a helyzetet, s beletörődve a megváltoztathatatlanba, úgy döntött sodródik az eseményekkel. E sodródás első állomásaként neki jutott a feladat: nyúlházat kellett összeeszkábálnia. Elvonult és bezárkózott a műhelyébe, ahol a rendelkezésre álló anyagokból és a meglévő eszközökkel két nap és két éjjel előállította a művet. Akkor odahívta a családot. Először bekötözték a kezén lábán éktelenkedő sebeket, amelyeket a fúrás-faragás, gyalulás és szögelés során szerzett, azután eltávolították a bőr alá fészkelődött szálkákat, majd ünnepélyesen felavatták a nyúlházat, amely akkorára sikerült, hogy egy közepes méretű fekete párduc is jól érezhette volna magát benne.
- De jó, ebben a kölykei is elférnek majd! - lelkendezett Tóbiás, ám amikor apa ráemelte kialvatlan, elgyötört és reménytelenséget sugárzó, ám félelmetes szikrákat szóró tekintetét, azonnal megbánta, amit mondott.
Telt-múlt az idő és a nyúl sorjában rácáfolt a róla keringő mendemondákra. Félénkségének például semmiféle tanújelét nem adta, bárkihez odaszaladt és az ölébe mászott.

Apát különösen megkedvelte a nyúl, elsősorban is talán a szőrös végtagoknak köszönhetően. Olykor bizony fűszálnak nézte a szőrszálakat, s ennek egy alkalommal majdnem végzetes következménye lett. Apát szokásosnak is nevezhető vasárnap délutáni szunyókálás közben támadta meg a nyúl. Persze az ártatlan jószág nem szánta gonosz rajtaütésnek a közeledést, csupán nem tudott ellenállni természetes kíváncsiságának és felmászott a heverőre, apa hasára ügetett, majd szőrös karján keresett gyomlálni valót. Talált is, ám rágás közben tűhegyes foga, a bőr alá fúródott. Tóbiás utoljára a veszprémi állatkertben tett osztálykiránduláson, az oroszlánketrec irányából hallott ahhoz hasonló üvöltést, amelyet apa produkált, amikor a nyúlharapás felébresztette álmából. Az állatias hang kíséretében ösztönösen és lendületesen felrántotta karját, mely mozdulat következtében a nyúl a hétméteres nappali túlsó végében, a virágok között landolt, ahol letarolt két szanzavérát, egy fikuszt és feldöntött és méretes jukkát. Az isteni gondviselés azonban kegyeibe fogadta a tapsifülest, ugyanis éppen csak centiméterekkel, ám elkerülte röptében az óriási kaktuszt, amelyet így aztán csak a fikusznak sikerült felborítania és apa combjának döntenie. A tüskék fájdalmas szúrásokat és nehezen múló nyomokat hagytak a családfő testén. Amikor ezt követően apa folyamatosan üvöltve kirohant az udvarra, majd kezében a frissen élezett fejszével hadonászva tért vissza, mi tagadás mindenkinek megfagyott a vér az ereiben. A félelmében kihátráló Ubul és az amúgy is az udvaron tartózkodó macska kivételével valamennyi szempár szánakozóan a nyúlra szegeződött, amely azonban még csak gondterheltnek sem tűnt: néhány másodperccel a tragikus események után máris békésen üldögélt az apa karcsapása által számára kijelölt virágcserépben és falatozta a nagymama kedvenc fikuszának levelét. A balta lendült, de váratlanul megállt a levegőben. Végtelennek tűnő másodperceket ugrott át az óramutató, majd lesújtott a fejsze. És a kaktusznak befellegzett: apa a végkimerülésig aprította a tüskést, mígnem tökmagnyi darabokban hevertek szerteszéjjel a dél-amerikai növényóriás maradványai.

Az eset után csak nagy sokára sikerült rendezni a sorokat, ám lassanként visszazökkent a család élete a megszokott kerékvágásba. Aztán újabb fordulat következett. Az utcában nyestről, menyétről, rókáról, sőt állatkertből elszabadult oroszlánról szóló rémtörténetek kaptak szárnyra. Nem volt mit tenni, Tóbiás megszervezte a nyúlketrec melletti állandó őrséget. Délelőttönként besegítettek a közelben lakó nagyszülők is, ám az éjszakai szigorított felügyelet minden nap apa feladata volt. Ennek következtében a családfő nappal igyekezett bepótolni az alvást, ami világcsúcsnak számító mértékű visszaesést hozott számára munkahelyi beosztásában. A kezdetben nagyvállalati gazdasági igazgatóként tevékenykedő Tóbiás apukát először főosztályvezetői, majd osztályvezetői, azután pedig csoportvezetői állásba helyezték vissza. Mindezt tizenegy nap alatt érte el. A tizenkettedik napon pedig már egyszerű munkásként dolgozott a szerelősoron. Pontosabban aludt. Ugyanúgy, mint előző beosztásaiban. Érdemeire való tekintettel nem bocsátották el a cégtől, s újabb lefelé vezető lépcsőfokok után, két hét múlva, immár a portásfülkében találta magát. Amikor azonban megtudta, hogy éjszakai portaszolgálatot is várnak tőle, kénytelen volt felmondani és kilépni a cégtől. A páratlan eset csak azért nem került a rekordok könyvének lapjaira, mert senkinek sem jutott eszébe eljuttatni a történet hiteles leírását a szerkesztőségbe. Így aztán Tóbiás szeretett apukája nem világbajnok rekorderként, hanem egyszerű munkanélküliként került utcára, tizenkilenc diplomával, huszonkilenc felsőfokú és harmincnyolc középfokú nyelvvizsgával a zsebében.

A család apránként a teljes összeomlás szélére került. Anya idegösszeroppanása azzal kezdődött, hogy folyton nyulakkal álmodott. Azután már csak sárgarépát és mezei pitypangot volt hajlandó táplálékként magához venni és a többieknek is csak ezekből kotyvasztott ételt. A vizet látni sem bírta és első szemfogai gyors növekedésnek indultak. Emőke fejlődését is hátrányosan érintette a nyúl aktív jelenléte: a kislány kizárólag a nyúlra jellemző szökellő ugrásokkal közlekedett és a füle szemlátomást megnyúlt. Nem csoda, hogy a Tóbiás tanulmányi eredményének nullára esése miatt családlátogatásra érkező tanárnő néhány perc múlva fejvesztve menekült ki a házból.
Tóbiás érezte, valamit tennie kell. Ölébe vette a nyulat és kényelmesen elhelyezkedett a hintaágyban. Nézte a füvesített kertben négykézláb ugráló családtagokat és lelkileg felkészült a döntésre.
- Jó helyed lesz az állatkertben, tapsifüles! - tájékoztatta döntéséről a keze alá simuló nyulat és egyben vigasztalta négylábú barátját. - Te is láthatod, ez így nem mehet tovább!
A nyúl kényelmesen befészkelte magát a gazdi ölébe majd lassan álomba szenderült.

Tóbiás bejelentésének a család tagjaira tett hatását képtelenség érzékeltetni. Talán csak a sivatagban eltévedt, hosszú napok óta szomjazó és a végkimerülés határán lévő vándorok érezhetnek hasonlót, mikor megpillantják a túlélést jelentő oázist. A szülők összeszedték magukat: anya legyűrte víziszonyát és lezuhanyozott, apa pedig megborotválkozott. Elhatározták, még egy hétig marad a nyúl, s azután elviszik az újsághirdetésben szereplő állatkertbe. Tóbiás megígérte, hogy megembereli magát az iskolában, a szülők pedig munka után néztek, hiszen a húsvét óta eltelt kalandos két hónap alatt a családi kassza teljesen kiapadt. Sehol sem kaptak állást, így aztán úgy döntöttek vállalkozásba fognak. Apa jobbnál jobb ötletekkel rukkolt elő, az induláshoz azonban pénzre lett volna szükség, a bankok azonban mereven elzárkóztak a kölcsöntől.
Elérkezett a nap, szép fedeles kosárba tették a nyulat és elvitték az állatkertbe. Hosszasan búcsúztatták, mindannyian megsiratták a tapsifülest, aki vidáman vegyült el hasonszőrű társai között. Szótlanul ballagtak haza. A ház kongott az ürességtől, s a szívükben szomorúság fészkelt. Jó lett volna asztalhoz ülni és megbeszélni a továbbiakat. Két héttel ezelőtt azonban már a székeket és az asztalt is eladták. Így aztán lekuporodtak az egykor szebb napokat látott fal tövébe, a kényelmes heverő helyére, s bambán bámultak a semmibe.
Először Tóbiás tért magához. Föltápászkodott és odalépett a szoba közepén heverő papírdarabkához.
- Csak egy üres lottószelvény - állapította meg közömbösen a srác.
Erre anya felvillanyozódott. Fölvette a reménység papírdarabkáját.
- Töltsük ki! - fordul diadalittasan apához.
A családfő nem fogadta túl nagy lelkesedéssel az ötletet, sőt mikor a lottószelvényre nézett lemondóan legyintett:
- Összetaposta a nyúl!
Tóbiást mintha áramütés érte volna. Odavágtatott, kikapta apja kezéből a lottót, alaposan szemügyre vette, s csaknem elájult a meglepetéstől: az aprócska lábnyomok pontosan öt kis négyzetecskében hagytak nyomot.
- Megjelölt öt számot a nyúl! - üvöltötte Tóbiás és rohant a golyóstollért. Még aznap feladták a lottószelvényt, s másnap megütötték a főnyereményt.

Egy hét múlva gyönyörű hófehér autó állt meg az állatkert előtt. Tóbiás szállt ki elsőként és már rohant is a bejárathoz. Az igazgató személyesen fogadta őket. Érdekelte a dolog, hiszen nem minden nap ajánlanak fel egymillió forintot egy állat örökbefogadásáért.
- És mit választottak? - kérdezte a direktor.
- Nyulat! - vágta rá Tóbiás.
Az igazgató először meglepődött, de aztán készségesen vezette vendégeit a nyúltáborhoz.
- Nagyon szépek a nyulaink! - mutatta büszkén a kínálatot.
Tóbiásnak elakadt a lélegzete: harminc teljesen egyforma tapsifüles ugrándozott a kerítésen belül. Bemászott és izgatottan kereste kis barátját, de képtelen volt felismerni. Végső elkeseredésében még a könnye is kicsordult. Távolról hallotta apa szavait:
- Akkor mindet örökbe fogadjuk!
Az igazgató elsápadt és szédelegve az iroda felé irányította a családot. Tóbiás is átkászálódott a kerítésen és a többiek után lódult. Aztán megállt és egy pillanatra visszanézett. A nyulak békésen falatoztak.
- Tök egyformák - gondolta magában Tóbiás. Aztán nagyot kurjantott: - Sziasztok!
Valamennyi nyúl felkapta a fejét. Összenéztek. S ekkor Tóbiás úgy látta, mintha egyikük huncutul rákacsintott volna.

Elérhetőség

LAPU Lap- és Könyvkiadó Bt.

lapu.bt@chello.hu

LAPU Bt.
8000 Székesfehérvár
Palotai út 122.

Mobil: 06-30-9396-632
Telefon és fax: 06-22-345-522

Keresés

© 2013 Minden jog fenntartva.

LAPU Lap- és Könyvkiadó Bt.